
A dugulás mindannyiunk házában felütheti fejét, ezért kiemelten fontos, hogy időről-időre tegyünk a dugulás kialakulása ellen. Azonban, ha már megtörtént a baj, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen rengeteg módszer, házi praktika áll rendelkezésünkre, hogy a mosogató, zuhanytálca és WC dugulás ellen felléphessünk. Az alábbiakban erre vonatkozóan olvasható pár jó tanács ezzel kapcsolatban.
WC dugulás megelőzése:
A nagyobb átmérőjű lefolyócső okán gondolhatnánk, hogy nehezebben alakul ki dugulás benne. azonban ne legyünk elbizakodottak, a WC-ben épp úgy kialakulhat dugulás, mint bármely másik vezetékben. Éppen ezért érdemes figyelmet szentelni a megelőzésre, hogy a kockázati tényezőt csökkenthessük, ehhez az alábbi néhány tanácsot érdemes megfogadni:
- Igyekezzünk kevesebb toalettpapírt használni, mert ezek túlzott mennyisége nagyban hozzájárulhat a dugulás kialakulásához. A manapság kapható, vízben oldódó wc papírok praktikus megoldások lehetnek.
- Ügyeljünk arra, hogy a nedves törlőkendőt soha ne a WC-be dobjuk használat után, hanem a szemetesbe.
- Fontos, hogy használat után bő vízzel öblítsünk, hogy a víz kitudja vinni a rendszerből az egyéb idegen anyagokat.
- A háztartási hulladékot, ételmaradék, macskaalom és egyéb hulladékot, a szemetesbe tegyük. A macskaalom kifejezetten veszélyes lehet ilyen szempontból, hiszen összeállva a WC kagylót és a lefolyórendszert is eldugítja.
Duguláselhárítás azonnal Budapesten!
WC duguláselhárítás vegyszer nélkül
A vegyszermentes megoldások főképp a fizika törvényeire hagyatkoznak. Ezek segítségével a kisebb, vagy hirtelen kialakult dugulások könnyedén megszüntethetőek, de éppen ezért nem minden esetben vezetnek eredményre.
WC pumpa
A pumpa minden fürdőszoba és mellékhelyiség állandó kelléke. A hirtelen kialakult dugulást, mely például a túlzott papír használat miatt alakul ki, könnyedén orvosolhatjuk, ha a pumpát és saját fizikai erőnket vetjük be ellene.
Használatakor igyekezzünk határozott erős mozdulatokkal megszűntetni a problémát, miközben a pumpa végét a lefolyócsőbe illesztjük. Amennyiben így sikerül megszűntetni a dugulást, a víz rögtön távozik is a lefolyón keresztül.
Amennyiben valami okból nem áll rendelkezésre WC pumpa, akkor B tervként bevethetjük a felmosót és annak fejét is, ami ugyanúgy alkalmazható, mint a pumpa.
Drót vállfa
Házi McGyverként is megoldhatjuk a dugulás okozta kellemetlenséget. Ehhez pedig csak egy drót vállfára lesz szükségünk. Amint adott a célszerzám csak tekerjük ki, formázzuk meg úgy, hogy az lehetőleg egyenes legyen, majd kezdjük el levezetni a WC- csésze lefolyójába. Amikor úgy érezzük elértünk a dugulás helyszínére, próbáljuk erősen megpiszkálni és ezzel áttörni a tömődést. Az első sikertelen próbálkozás után ne adjuk fel a harcot, addig próbálkozzunk, amíg a WC-t le nem tudjuk öblíteni.
A Duguláselhárítás ecettel és szódabikarbónával című cikket is javasoljuk.
WC duguláselhárítás vegyszerrel
Akik nem ellenezik a vegyszerek használatát azoknak adott néhány plusz megoldás, de nem mindegy melyiket mikor használjuk. Ezért próbáljuk felmérni, hogy mi is okozhatja az elzáródást valójában.
Klóros fehérítő+mosópor
A klóros fehérítő és mosópor kombinációja egyszerű házi keverék, mely hasznunkra válhat WC dugulása esetén. Kezdésként adjunk 2-3 csésze fehérítőhöz 1 csésze mosóporhoz. Ezt az elegyet a lefolyóba öntve várjunk 10 percet. Remélhetőleg ezután az öblítést követően már meg fog szűnni a dugulás okozta probléma.
Sósav
Ugyan nem minden háztartásban található meg napi szinten, de ha kéznél van akkor csínján bánjunk vele. Legtöbbször a lefolyóban lerakodott vízkő eltávolításában lehet segítségünkre. Fontos, hogy a sósav túlzott használata könnyen károsíthatja a vécét és a lefolyót is.
Továbbá fontos hogy semmilyen körülmények között se öntsünk hozzá hypót, mert az így keletkező klórgáz veszélyes, sőt halálos is lehet az emberi szervezetre.
Sampon
Mindenképpen érdemes kipróbálni a sampon használatát dugulás elhárítás céljára. Nem kell mást tennünk, mint a WC-csészébe egy nagyobb adagot önteni a kezünk ügyébe akadó samponból, majd egy lábos forró, de még nem felforrt vizet önteni rá. Ezután várjunk 10 percet, majd öblítsük le. A várakozási idő alatt érdemes figyelni, mert ha megfelelően hat a keverék, akkor a vízszintnek csökkennie kell, ha ez nem történik meg akkor érdemes megismételnünk a folyamatot.
Még hosszabban olvashat a témáról a WC duguláselhárítása vegyszerrel című cikkben.
Összegezve:
WC dugulás ellen nagyon széles fegyverarzenállal rendelkezhetünk, akár vegyszeres, vagy vegyszermentes megoldásokról essen szó. A dugulás fajtájától függően azonban mindenképp érdemes megfontolnunk a használt módszert, nehogy még nagyobb problémát okozzunk. Budapest összes kerületében vállaljuk a duguláselhárítást.
Leave a Reply